Ismerjen meg minket
Történetünk
A céget édesapám, Bálint Ernő alapította 1942-ben, melyben rövidáru-kereskedéssel foglalkozott.
A II. világháborúban az ostrom alatt kirabolták, majd 1948-ban államosították, ezért édesanyámmal együtt, gomb-, öv-, és bizsukészítő-kisiparosként folytatták immár a Váci utca 21-ben. 1956 után komoly fellendülés következett, szüleim a hazai divatszakmában elismert nevet szereztek.
1967-ben a Váci utcai épületet sietve lebontották, hogy felépíthessék a mostani Zászlós házat, melyet végül csak 1985-ben adtak át. Üzletünket a Dóczi cipőbolt fogadta be a Régiposta utca 15-ben, ahol sokáig székhelyünk is működött egészen 2018-ig.
Szüleim halála után nővéremmel, Zsuzsával közösen divatékszer üzletet vezettünk, s újra fellendítettük, amely hirtelen haláláig tartott.
1997 óta önálló pénzváltó cégként működünk, amelyet – a különböző törvényi változások ellenére – a mai napig üzemeltetünk, mint a MagNet Bank hivatalos, kiemelt ügynöke.
Az évek során több új fiókot is nyitottunk, többek között a Várban a Mátyás templom mellett, a Batthyányi téren, illetve Kispesten is. Sajnos a Covid járvány és egyéb okok miatt ezek bezárására kényszerültünk.
A céget 2004 óta feleségemmel együtt vezetjük – remélhetőleg Ügyfeleink megelégedésére. 2020-ban csatlakozott fiunk is vállalkozásunkhoz.
Nemrég találtunk rá egy régi meghívóra, amelyen az akkor 50 éves cégünk köszöntésére invitáltunk.
2022-ben már cégünk 80 éves, amit családi körben ünnepeltünk meg. Kérem, hogy Ön is ünnepeljen velünk,
hogy valutaváltással kapcsolatos ügyeit nálunk intézi!
Ehhez jelenleg összesen 4 fiókunk (Kolosy tér, Retek utca, Kálvin tér, Újhegy) várja kedves Ügyfeleit Budapesten.
Cégünk alapszemlélete szerint a kedves és gyors kiszolgálás elsődleges,
pénztárosainkat is ezen elvek szerint alkalmazzuk. Igyekszünk családias és megbízható szolgáltatást biztosítani kedvező árfolyamok mellett.
Várjuk szeretettel!
Bálint Ernő
Rólunk
Ügyfeleink mondták
Korrekt, kedves kiszolgálás, minden rendben ment.
Zoltán
Kedves volt a hölgy, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Imre
The best conversion rate you could get in the city!! Reliable, quick and easily accessible.
Narendra
Nagyon korrekten váltanak, minden gyors és zökkenőmentes volt.
Levente
Gyors és kedves kiszolgálás. A környékbeli váltókhoz képest mindig a legjobb árfolyamot adta. Plusz, sokszor, hirtelen itt találtam rögtön olyan ritka valutát, amit máshol csak rendelésre kaptam volna meg.
Zita
Best service, correct prices. I can only recommend! Nagyon meg voltam elégedve, a pénztáros kedves, türelmes volt.
Vera
Good customer service. Fair rates. I think they offer the lowest commission in the whole city.
Ewelina
Correct exchange rates, high standard and quick service. Well done.
Miklós
The service was quick and correct, the lady was nice. Saved my day and my trip:)
Nóra
%
We Approve Loans
$K
Daily Payments
Happy Customers
Staff Members
Professional & Experts