Sokan felteszik nekünk ezt a kérdést a pultnál, telefonon vagy akár ismerősi beszélgetésben: miért van az, hogy a pénzváltók árfolyama a középárfolyamtól gyakran nagyon távol áll? Miért van, hogy egyik nap inkább az eladási oldal van messze, máskor meg a vételi? Ha elvileg a középárfolyam a kettő közé eső „igazságos” közép, miért nem ott mozog a marzs mindkét oldal felé egyenlő távolságra? A válasz egyszerűbb, mint hinnénk, mégis kevesen látják át a valódi dinamikát, amit a kereslet-kínálat mozgat.

Mi az a középárfolyam és miért nem ez alapján dolgozunk?

A középárfolyam egy elméleti szám, amit általában a bankok, jegybankok és nemzetközi pénzügyi rendszerek határoznak meg, jellemzően a deviza vételi és eladási árának átlaga. Ez a szám hivatalosan jól mutat a grafikonokon, de soha senki nem vásárol vagy ad el ezen az árfolyamon. Ez olyan, mintha egy termék bolti ára a gyártó és a fogyasztó közötti elméleti kompromisszum lenne — de a valóságban a piac dönti el, hogy épp mennyiért cserél gazdát.

A pénzváltó árazása: a kereslet-kínálat valósága

A pénzváltók — köztük mi is — a pillanatnyi helyi kereslet és kínálat alapján árazzák be a valutákat. Ez teljesen független attól, hogy a középárfolyam épp hol áll. Ha például hirtelen nagyon sok ember akar eurót venni forintért, de alig hoz be valaki eladásra eurót, akkor a váltóban az eladási árfolyam feljebb csúszik, hogy:

• fedezze a növekvő beszerzési költséget
• kezelje a megnövekedett keresletet
• optimalizálja a készletgazdálkodást

Ilyenkor a vételi ár viszont nem követi ugyanilyen mértékben, hiszen arra nincs akkora igény. Ezért látja az ügyfél, hogy a marzs inkább az egyik oldal felé húz.

Máskor viszont, például nyári turistaszezonban, rengeteg külföldi hoz be valutát — mondjuk eurót vagy dollárt — miközben kevesen akarnak vásárolni. Ilyenkor a vételi árfolyam esik távolabb a középárfolyamtól, hogy a váltó ne vásárolja fel drágán a beözönlő pénzt, amit utána csak veszteséggel tudna továbbadni.

A helyi sajátosságok még tovább árnyalják a képet

A bankközi piac határozza meg a középárfolyamot, de egy pénzváltó lokális piaci szereplő, ahol a helyi igények sokszor teljesen mások, mint a globális pénzpiacon. Egy városközponti, turizmusra építő váltónál például másfajta keresleti csúcsok alakulnak ki, mint egy határ menti településen. Így természetes, hogy nem lehet minden pillanatban szimmetrikus a marzs — hiszen nem egy steril, elméleti térben dolgozunk, hanem egy élő, folyamatosan változó piacon.

Miért nem fix a marzs?

Ügyfelek gyakran feltételezik, hogy a váltó „fix marzzsal” dolgozik, például mindig +1% / -1% a középárfolyamtól. De a pénzpiac nem statikus. Ha egy váltó így működne, könnyen lehet, hogy túl sokat venne rossz áron, vagy nem tudná eladni a készletét. A marzs élő, mozgó védelmi vonal, amit folyamatosan igazítani kell.

A pénzváltás nem tőzsdei kereskedés

Fontos látni, hogy a pénzváltás fizikai készletgazdálkodás is egyben. Ha sokan vesznek eurót, de nincs elegendő euró a kasszában, akkor a váltónak drágábban kell beszereznie. Ugyanez fordítva is igaz. A bankközi devizakereskedés egy sokkal rugalmasabb, tőkeáttételes piac, ahol a készlet fizikailag nem korlátozott. Egy váltónál viszont a fiókban lévő pénzmennyiség határt szab.

Magyarországi helyzetkép

Magyarországon az árfolyamok mozgását ráadásul gyakran belpolitikai, gazdaságpolitikai döntések és piaci pánikreakciók is befolyásolják. Egy-egy jegybanki kamatdöntés, vagy forintot érintő spekuláció pillanatok alatt változtatja meg a kereslet-kínálat arányokat. Az utóbbi években pedig a folyamatosan változó gazdasági környezet miatt gyakoribbá vált, hogy a marzs egyik vagy másik oldalra húz.

Miért fontos ezt megérteni?

Aki pénzt vált, érdemes tudnia, hogy nem a középárfolyam a valósághoz legközelebb álló ár. A valódi árfolyam mindig ott van, ahol a helyi kereslet és kínálat találkozik. Ezért fordul elő, hogy egyes napokon sokkal közelebb van a vételi, máskor meg az eladási árhoz. Így ezért ez nem „pénzváltói trükközés”, hanem piaci önvédelem és alkalmazkodás.